.the girl on fire!____________________{j-lawrence.gp}

 

 

 

 

 

.biográfia

Jennifer Lawrence amerikai színésznő 1990. augusztus 15-én a Kentucky állambeli, Louisvilleben született és nevelkedett. Édesanyja, Karen egy gyerektábort működtet, még édesapja Gary régebben egy építőipari cég tulajdonosa volt. Jen a legfiatalabb a családban, két bátjya, Ben és Blaine közül az utóbbi már meg is nősült, így Jen egy sógornővel, Meredithszel is büszkélkedhet, akivel szintén remek viszont ápolnak.

Kiskora óta modellkedik, elmondása szerint ez egy olyan dolog, amit sosem un meg. 14 évesen egy New Yorkban tett kirándulás során hívta fel magára egy fotós figyelmét, aki mindjárt azt tanácsolta Jennek és vele lévő édesanyjának, hogy keressenek fel egy ügynökséget. Megfogadva a fotós tanácsát pár nappal később Jennifer már első olvasópróbáján ült az egyik ügynökségnél, akiket annak ellenére, hogy semmi korábbi tapasztalata nem volt, teljesen levett a lábukról, ezért meggyőzték az édesanyját, hogy hagy töltse Manhattanben a nyarat. Jen ezalatt szerepelt az MTV 'My Super Sweet 16'-jének reklámjában és megkapta első szerepét a 'Company Town'-ben. Eközben két évvel előrehozta érettségi vizsgáját, hogy a színészetre koncentrálhasson.

Ezután sorra kapta a szerepeket. Olyan sorozatokban tűnt fel egy-egy rész erejéig, mint a 'Monk', 'Döglött akták' vagy a 'Médium'.

2007-ben megkapta az egyik főszerepet a 'Bill Engvall-show'-ban. A sorozat három évadot élt meg, de Jen még ezalatt is forgatott.

2008-ban a 'The Poker House' c. drámában Selma Blair és Chloe Moretz  oldalán és még ugyanebben az évben Charlize Theron és Kim Basinger mellett kapott főszerepet a 'Megváltás'-ban.

2010-ben hatalmas áttörést ért el, amikor 'A hallgatás törvénye' c. film főszereplőjének választották, ahol egy tizenhét éves lányt alakít, Ree Dolly-t, aki a mentálisan beteg anyukájának és kisöccsének, illetve kishúgának segít. A filmmel számos jelölést és díjat kapott (Oscarra is jelölték).

2011 szintén az ő éve volt. Először a 'Like Crazy' c. romantikus, majd a  Jodie Foster által rendezett 'A hódkóros' c. drámában majd az 'X-Men: Az elsők'-ben kapott kiemelkedő szerepet (a fiatal Mystique-et játszotta).

2012-re szintén több filmje is várható, köztük a 'The Hunger Games' azaz 'Az Éhezők viadala', amelyet március 22.-én mutattak be a hazai mozik. A film itthon és külföldön is óriási sikert aratott, már az első hétvégén az egyik legnagyobb bevételt hozta a filmtörténelemben, így a folytatás szinte biztos. Jen alakítását a kritikusok csak dicsérni tudták, többek szerint a lány 'a hátán cipelte az egész filmet' és jobbat nem is választhattak volna Katniss szerepére.
A 'House at the End of the Street' c. horror idén szeptemberre várható, novemberben pedig egy vígjátékban, a 'The Silver Linings Playbook'-ban láthatjuk Bradley Cooper, Robert De Niro és Julia Stiles társaságában.

2013-ban 'Az Éhezők viadala' folytatásában, a 'Futótűzben' újra Katniss bőrébe bújik.

2014-re várható a trilógia utolsó része, 'A kiválasztott' és a 'Serena' című film is, amelyben szintén Bradley Cooper mellett szerepel.

 
.jenny


Jennifer Shrader Lawrence, 1990. augusztus 15.-én, az oroszlán csillagjegy szülötteként látta meg a napvilágot az amerikai Kentucky állam Louisville városában. Három testvére közül ő a legfiatalabb. Első szerepét 16 évesen kapta, a Company Town című filmben. Ezután sorra jöttek a szerepek. Főképp drámákban láthattuk (Garden Party, The Poker House, Megváltás, A hallgatás törvénye) leginkább mégis az" X-Men: Az elsők" moziből ismerhetik a nézők. A világhírnevet azonban "Az éhezők viadala" c. film főszerepe hozta meg számára.

 »home »jennifer »extras & media »gallery

 
.lets talk
 
.elite






Főleg meghívásra! De próbálkozni lehet a chatben persze. 14 helyből 2 sza- bad, 0 vár: -

 
.future

Untitled X-Men Sequel
Magyar cím: Ismeretlen című X-Men rész
Szerep: Raven/Mystique
Státusz: előkészületek
Mikor: 2014. ??. ??.
imbd . hivatalos . képek

Serena
Magyar cím: Serena
Szerep: Serena Pemberton
Státusz: forgatás
Mikor: 2014. ??. ??.
imbd . hivatalos . képek

Catching Fire
Magyar cím: Futótűz
Szerep: Katniss Everdeen
Státusz: előkészületek
Mikor: 2013. 11. 22.
imbd . hivatalos . képek

The Silver Linings Playbook
Magyar cím: -
Szerep: Tiffany
Státusz: utómunkálatok
Mikor: 2012. 11. 21.
imbd . hivatalos . képek

House at the End of the Street
Magyar cím: A ház az utca végén
Szerep: Elissa
Státusz: utómunkálatok
Mikor: 2012. 04. 20.
imbd . hivatalos . képek

The Hunger Games
Magyar cím: Az éhezők viadala
Szerep: Katniss Everdeen
Státusz: utómunkálatok
Mikor: 2012. 03. 22.
imbd . hivatalos . képek

 
.info


Üdv. idegen! Az oldal az elbűvölő és tehetséges Jennifer Lawren- ceszel foglalkozik, akit főképp az X-Men: Elsők és Az éhezők viadala című filmekből ismerhettek. A lap nem áll kapcsolatban sem Jennel, sem valamely hozzátartozójával, ismerősével, ez csupán egy rajongói oldal, amelyet én, Katniss működtetek 2011.12.27.-e óta! A dizik ha csak nem írom ki, hogy nem, az én munkáim, csakúgy mint a lapon található többi grafikai elem! Az oldalon található adatok mind saját fordítások, rengeteg munkám van bennük, ezért a lopás komoly következményeket vonhat maga után. Én szóltam. Ha minél előbb szeretnétek értesülni a legfrissebb hírekről, ajánlom figyelmetekbe a lap twitter oldalát, ahol elsőkézből értesülhettek a frissek- ről! Remélem tetszeni fog az oldal, tanácsokat, észrevételeket és egyéb kéréseket örömmel várok a chatbe, jelentem nem harapok. További jó nézelődést! Katniss;

 
.log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!